A flamenco egy szegénységbe és tudatlanságba esett nép jajkiáltása. E nép számára csak az alapszükségletek és az ösztönök léteznek. Énekeik jajszavak, babonák, átkok, mágikus inkantációk - egy sebzett lélek, egy szenvedő nép sötét vallomása a kirekesztettségről. Énekük önterápia. Az előadás tragédia. Nem álca, nem színház, hogy elbűvölje a nézőt. (Ricardo Molina)
Ez a zenei jelenség számos kultúra kereszteződésének, társadalmi feszültségeknek, és egyes andalúziai népekkel (cigányok, zsidók, mórok) szembeni intoleranciának a következménye. A flamenco azonban nem egyszerűen csak cigányzene. Sokáig ők voltak az egyetlen és ma is a leghitelesebb előadóművészek, de nem csak ők a létrehozói. Erre a bizonyíték, hogy a keletebbre letelepedett cigánytörzsek egyáltalán nem ismerik a flamenco-t.
A flamenco hazája Andalúzia, de hiba lenne csak erre a területre koncentrálnunk, és igazságtalan is a "cantes flamencos de la periferia andaluza", az Andalúzia köül kialakult jaleos, tangos extremenos, cartagenas és murcianas-al szemben.
ETIMOLÓGIA
Az elnevezés eredetével kapcsolatban a szótárakból megtudhatjuk, hogy a flamenco szónak több jelentése is van: a flamingó madár, flamand, cigányos, cigány és átvitt értelemben büszkét is jelenthet (állítólag a flamandok nagyon büszkék voltak, hogy I. Károly spanyol király Ghent városában született). Mindent összevetve nagyon találó a műfaj megnevezése, ráadásul a táncosok ruházata, testtartása, mozdulatai a flamingó madárra is emlékeztetnek. Arab eredetre is utalhat, hogy a "felah mangu" paraszténeket jelent, ez lehet véletlen egybeesés is, de a flamenconak tudjuk, hogy mór gyökerei is vannak.
Alhambra
KORSZAKOK
Mielőtt a flamenco színpadra került, egy szűk családi, baráti körben előadott eseménynek számított. Ezeken a juergas-nak nevezett összejöveteleken mindenki kivette a részét az előadásból: tánccal, énekhanggal, gitárral, tapssal.
A zenetörténészek több korszakot különböztetnek meg az újkori flamenco történetében. "La epoca primitiva" vagy "La epoca primera"-nak nevezik az 1800-tól 1860-ig terjedő időszakot. Andalúzia "fehér" lakossága az 1850-es évektől kezdett érdeklődni a flamenco iránt. A gazdag földbirtokosok körében elterjedt, hogy a házi ünnepségeikre cigányzenészeket hívtak. Első ízben fordult elő, hogy fizetséget kaptak a flamenco előadók azért, ami azelőtt bennsőséges családi eseménynek számított. Innen számítják a flamenco lejtmenetének kezdetét, ami az "opera flamenca"-val tetőzik majd a két világháború között. Ebben a kezdeti "primitív" időszakban még nagyon gyakori volt a saját magát gitárral kísérő flamenco énekes (cantaor).
A második időszak a "Café cantantes" időszaka. A Café-k tulajdonképpen zenés-táncos szórakozóhelyek, az elsőket Sevillában nyitották 1842-ben. Nem sokkal később már minden nagyobb városban léteztek, nem csak Andalúziában, hanem a fővárosban, Madridban is. Itt már megjelennek az első professzionális előadóművészek, ugyanakkor megfigyelhető a tánc és a gitárkíséret szerepének előretörése, már ugyanaz a presztízs illeti meg mint az éneket. Ugyanakkor a gitár mint szólóhangszer is elkezdett fejlődni. Ez az időszak kb. 1910-ig tartott.
Ezután a flamenco a színházak színpadára jutott, és az "opera flamenca"-ban csúcsosodott ki, ami sokat ártott a műfajnak. Különböző másodrangú varieték tűzték műsorukra a flamenco-t, ahol a közönség ízlése diktált, ez természetesen a minőség és a természetesség rovására ment. Ez az "Operismo"-nak is nevezett időszak egészen a polgárháború kezdetéig, 1936-ig tartott. Innentől a kulturális élet gyakorlatilag megszűnt, az előadók számára nehéz időszak következett.
A helyzet az '50-es évektől kezdett konszolidálódni, ezektől az évektől számítjuk a modern flamenco korszakát. Több esemény is meghatározza az új utat: 1954-ben jelenik meg Hispavox: "Antología del cante flamenco"-ja; a tablaos-ok tovább viszik a régi café-k tradícióit; 1956-ban megrendezik az első "Concurso nacional de cante jondo"-t Cordobában; megnőtt a flamencoval foglalkozó irodalom, a legismertebb flamencológusok: Anselmo Gonzales Climent, Rafael Lafuente, Ricardo Molina, Domingo Manfredi, Aziz Baloukh, Rafael Manzano stb. Egy csoport jerezi költő pedig megalapítja 1958-ban a "Catedra de flamencología"-t és az "Estudios folcloricos Andaluces"-t. Az elkövetkező évtizedekben elkezdődött a flamenco megújulása, új formák, új stílus jellemzi és nagy flexibilitás, nyitottság más zenei stílusok felé. Ez a folyamat tulajdonképpen napjainkig tart.
Flamenco-előadás plakátja
A flamenco az élő művészet maga, ezért folyamatosan változik, az előadásban a művészek intuitív együttműködését tapasztaljuk. A cantaor-t hűen követi a gitárkíséret, aminek harmóniai és ritmusszerepe is van. A tánc (el baile) és az ének (el cante) művészi kísérete (el toque) a gitárosoktól (el tocaor) nagyfokú érzékenységet és intuíciót követel meg. A spontaneitás szintén nagyon fontos tulajdonsága a flamenconak, enélkül steril, betanult látszatot keltene, ami tökéletesen ellentmond a flamencos-ok életstílusának.
